Felhasználói Nap 2019

14. alkalommal került megrendezésre az Isys-On szervezésében a partnereiknek tartott Felhasználói Nap.

Az Isys-On Kft. nagy hangsúlyt fektet partnereinek szakmai képzésére, ezért rendszeresen tart szakmai napot a számukra. Ezen az alkalmon lehetőségük volt megismerni az Isys-On Kft. többi partnerének megoldásait, tapasztalatot cserélni.

Az előadások az innováció és digitalizáció téma köré csoportosultak. Az Isys-On partnereinek szemüvegén keresztül ismerhették meg a vendégek az ő megoldásaikat, jövőbeli terveiket.

A Mozzarella Kft. Fejlesztési és export vezetője az ipar 4.0 projektről tartott előadást. Nagy hangsúlyt fektetnek a digitalizáció adta előnyök kihasználására technológiai és IT szempontból is. A Béres Gyógyszergyár Zrt.-től az Informatikai igazgató bemutatta a QAD történetét a Béres csoportnál, a kezdetektől egészen a jövő évre tervezett verzióváltásig, valamint az verzióváltás mögött meghúzódó okokat, környezetet, valamint az előkészítés lépéseit. A Mogyi Kft. Kereskedelmi vezetője megmutatta, hogy cégük életében milyen pozitív változásokat hozott a BI implementációja, hogyan működtek korábban náluk a folyamatok, milyen problémákra hozott megoldást. A partnereknél kialakított megoldásokat projektszinten mutatták be, kiemelve azok különlegességeit. Vendégelőadó Csath Magdolna közgazdász volt, aki az innováció helyzetéről és szerepének fontosságáról tartott előadást.

Az idei évben a budapesti Prime Rate Kft. tartott gyárlátogatást, ahol az egyik legnagyobb digitális nyomdát lehetett körbejárni.

Kér partnercég is képviselte magát a rendezvényen, aki standjainál lehetett érdeklődni termékeikről.
A Smartindy Kft. automatikus azonosítás (vonalkód, RFID) és a vállalati mobil számítástechnika területén foglalkoznak informatikai rendszerek fejlesztésével és üzemeltetésével.
A Szinvanet szakemberei a Simplivity hiperkonvergens rendszert mutatták be azoknak az érdeklődő cégeknek, akik a legkorszerűbb technológiát alkalmazva szeretnék egyszerűsíteni és rugalmassá tenni vállalati informatikai rendszerüket. 

Az eddigi legnagyobb érdeklődést övező Felhasználói Nap volt, ahova közel 90 partner látogatott el, 22 cégtől.
Mi már a 2020-as Felhasználói Napra készülünk...

Néhány vélemény az idei rendezvényről partnereink tollából:
„Szokás szerint színvonalas volt. Köszönöm a meghívást!”
„Nagyon jól felépített, érdekes előadások voltak.”
„Jó hangulatú, jól sikerült rendezvény. Gratulálok és köszönöm!”
„Inspiráló”